请选择您的送货地点

国家/地区页面的选择会产生各种变化,例如价格、运输选项和产品可用性。

我的联系人
拖链,chainflex® 高柔性电缆,电缆,定制系统,装配拖链

徐晓苓

+86 21 8036 6608
dry-tech® 轴承技术

冯紫慧

021-80366452
CN(ZH)

媒体

您有问题吗?需要材料吗?
这里有最新新闻信息和可发表的照片材料供您下载。
我们还很欢迎您打电话、发邮件或传真!
 
新闻您想要加入我们的媒体发布列表吗?

分领域新闻稿

2017-es robotolimpiai részvétel Costa Ricában az igus támogatásával2018/2/28

A motion plastic megoldások szakértője az overath-i Robo TV csapatot támogatja

A motion plastics megoldások nemzetközi szakértőjeként ismert igus idén első alkalommal támogatta egy overath-i iskola diákjainak részvételét a Costa Ricában megrendezett robotolimpián (WRO). A versenyen a robotokat Lego kockából kell építeni, majd be is kell programozni. A verseny következő kihívása, hogy az így elkészített robotokkal ezt követően egy megadott feladatot végre is kell hajtani. Idén a kategóriában újoncnak számító csapat a 21. helyen végzett, tovább javítva ezzel a tavalyi év sikerét.

Az idén november 10. és 12. között Costa Ricában megrendezett robotolimpiára (WRO) 53 nemzet csapatai neveztek. A verseny során megadott idő alatt Lego építőelemekből önállóan kellett összeállítani egy robotot, majd az adott feladatnak megfelelően be is kellett azt programozni. Idén a verseny minden feladata „megújuló energia” témakörével foglalkozott. Németországot ebben az évben a motion plastics szakértő igus által támogatott Robo TV csapat képviselte, amelynek tagjai az overath-i Paul-Klee Gimnázium tanulói közül kerültek ki. A háromfős csapat, Lukas Zink, Christian Weyers és Alexander Albers részvételével a regionális és a német országos bajnokságon egyaránt bizonyította rátermettségét, és kvalifikált a nemzetközi rangadóra.

200 órányi munkával töltött, nagy kihívást jelentő feladat
A csapat a tavaly Indiában megrendezett robotolimpián már sikerrel vett részt, akkor azonban még a 13–15 éves junior kategóriában. Idén a Robo TV a résztvevők kora miatt már a senior kategóriában versenyzett. „Ez persze azzal is jár, hogy most sokkal összetettebb feladat áll előttünk" – számolt be előzetesen az eseményről Alexander Albers, a Robo TV csapat egyik tagja. „A legnagyobb kihívást a két különféle Lego-vázból és két műanyag alkatrészből álló szélturbina megépítése jelenti. Ezért olyan különféle feltételeket és körülményeket kell figyelembe venni, mint például az alkatrészek, illetve a keretek és vázak színe és elhelyezkedése.” Az idei olimpiára teljesen átépítették a robotot. A programozáson felül maga az átépítés körülbelül 200 munkaórát vett igénybe. A Costa Ricába való megérkezést követően a diákoknak mindenféle segítség nélkül, saját maguknak kellett újra összeszerelniük a robotot. Ez garantálta, hogy a robot valóban a diákok építették meg. A következő feladat a szoftver helyi viszonyokhoz (pl. megvilágítás) való beállítása volt. A csapat tavaly a junior kategória első harmadában végzett. A senior kategóriában a három overath-i fiú teljesen a nulláról indulva 75 induló közül a 21. helyen végzett a számukra új kategóriában, így az előző évhez képest nyolc helyet léptek előre.

Az igus a Young Engineers Support program keretében támogatta a Robo TV projektet
Az igus a robotikában használható műanyagok széles választékát kínálja, amelyben megtalálhatók a legkülönfélébb háromtengelyes triflex energialáncok, chainflex robotkábelek és drylin lineáris vezetők, valamint a költséghatékonyan üzemeltethető robolink robotmodulok is. A Robot TV projekthez hasonló kezdeményezéseket az igus a „Young Engineers Support" (yes) program keretében támogatja. A cég műszaki segítségnyújtással és ingyenes termékmintákkal támogatja a diákok és a fiatal hobbiépítők különféle, innovatív megoldásokat alkalmazó és kreatív projektjeit. Az igus Young Engineers Support kezdeményezéséről itt olvashat bővebben: www.igus.eu/yes


"Apiro", "AutoChain", "CFRIP", "chainflex", "chainge", "chains for cranes", "ConProtect", "cradle-chain", "CTD", "drygear", "drylin", "dryspin", "dry-tech", "dryway", "easy chain", "e-chain", "e-chain systems", "e-ketten", "e-kettensysteme", "e-loop", "energy chain", "energy chain systems", "enjoyneering", "e-skin", "e-spool", "fixflex", "flizz", "i.Cee", "ibow", "igear", "iglidur", "igubal", "igumid", "igus", "igus improves what moves", "igus:bike", "igusGO", "igutex", "iguverse", "iguversum", "kineKIT", "kopla", "manus", "motion plastics", "motion polymers", "motionary", "plastics for longer life", "print2mold", "Rawbot", "RBTX", "readycable", "readychain", "ReBeL", "ReCyycle", "reguse", "robolink", "Rohbot", "savfe", "speedigus", "superwise", "take the dryway", "tribofilament", "triflex", "twisterchain", "when it moves, igus improves", "xirodur", "xiros" and "yes"为igus®的注册商标,受德意志联邦共和国以及其他一些国家商标法的保护。这份清单并未列出igus GmbH以及在德国、欧盟、美国和/或其他国家或司法管辖区的igus分公司的所有商标(此外还有一些正在申请中的商标和待审批的注册商标)。

igus® GmbH points out that it does not sell any products of the companies Allen Bradley, B&R, Baumüller, Beckhoff, Lahr, Control Techniques, Danaher Motion, ELAU, FAGOR, FANUC, Festo, Heidenhain, Jetter, Lenze, LinMot, LTi DRiVES, Mitsubishi, NUM,Parker, Bosch Rexroth, SEW, Siemens, Stöber and all other drive manufacturers mention on this website. The products offered by igus® are those of igus® GmbH